shutterstock_121028416.jpgA fogtömésről legtöbbünknek a kellemetlen érzéstelenítő injekció, a hosszan búgó fúró hangja, vagy rövid, de annál intenzívebb belenyilalló fájdalmak jutnak eszünkbe. Fogászati központunkban azonban elérhető egy olyan eljárás, ami segítségével nincs szükség sem injekcióra, sem a szuvas területek mély fúrására, kitisztítására. Az ózonkezelés segítségével bárki bátran beülhet a fogorvosi székbe, hiszen nem kell sem kellemetlen élményektől, sem fájdalomtól tartania.

Kezdjük az elején: hogyan is lyukadnak ki a fogak? Romlásuk, szuvasodásuk hosszabb folyamat, akár több év is lehet. Kezdetben olyan baktériumok telepednek meg a fogfelszínen, amik az ételekben és italokban lévő cukor lebontása során savat állítanak elő. Ezek kioldják a fogzománc ásványi anyag tartalmát, majd a meggyengült fogszerkezet egyszerűen beroppan, lyuk képződik, ami mindenképpen kezelést igényel. Ennek hagyományos módja a fogtömés: érzéstelenítő injekció és fogfúrás előzi meg. A fogfúrás során eltávolítjuk a szuvas részeket, „kipucoljuk” a fogat, majd struktúráját helyreállítva tömőanyaggal töltjük fel.

Ha mindenképpen el szeretnénk kerülni az érzéstelenítéssel, fúrással járó fájdalmat, az ózonkezelés jelenthet megoldást, segítségével a beavatkozás fájdalommentesen, gyorsan és biztonságosan végezhető el. Legideálisabb rágófelszíni szuvasodás kezelésére. A kezelendő fog zománcát csak „megbontani” szükséges, (amely nem tartalmaz idegeket, így teljesen fájdalommentes) hogy az ózon célba érhessen. Ezt követően a készülék szilikonból készült sapkáját rá kell húzni a fogra, és megkezdődhet a fertőtlenítés az ózongáz segítségével. Az ózon könnyedén áthatol a szuvas részeken, így elegendő egy mindössze 20 másodperces kezelés a szuvasodást okozó baktériumok 99,9%-nak elpusztításához. A szuvas részt nem szükséges eltávolítani, kifúrni, így a fog struktúrája kevésbé sérül. Ezt követi a fog tömése.

Mi mindenre alkalmazható még az ózonkezelés?

  • Fognyaki érzékenység kezelésére: A fogak külső felszínén, az ínyszél területén különböző kopások keletkezhetnek, amiben baktériumok tapadnak meg. Az ózonkezelés segítségével ezek könnyedén elpusztíthatóak.
  • Gyökérkezelés során: Célunk, hogy foggyökerekben található baktériumokat elpusztítsuk, és elősegítsük a gyulladás megszüntetését. A fertőzött gyökércsatornák ózongázzal történő fertőtlenítése a gyökérkezelés eredményességét fokozza.
  • Barázdazárást megelőzően a barázdák sterilizálására: A fogak felszínén található barázdák elsősorban a nehezebb tisztíthatóság miatt erősen hajlamosak a szuvasodásra. Gyermekek esetében 6-9 éves kor között érdemes ezeket speciális töltőanyaggal feltölteni, ezzel elejét vehetjük a szuvasodásnak. A feltöltés előtt ózonkezelést javaslunk, amellyel fertőtleníthetjük és előkészíthetjük a kezelendő felületet.
  • Fogfelszínek sterilizálására: Tömések, betétek és fogpótlások előtt a fogfelszín és kezelendő területek fertőtlenítésére.

A száj nyálkahártyájának és az azt körülvevő területének fertőtlenítésére (herpesz, afta esetén): A fertőzött területek ózonkezelése elpusztítja a vírusokat és baktériumokat, rövidebb és kevésbé fájdalmas gyógyulást tesz lehetővé. Fontos, hogy a fogászati kezelések nagy része csak abban az esetben végezhető el, ha egészséges a száj nyálkahártyája és külső területe is.

Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?

Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

Mikor hívjuk vissza?