Interjú Dr Jókay Kinga gyermekgyógyászunkkal. Mit érdemes tudni az iskoláskorú gyerekek szüleinek a vírushelyzetről?
Elöljáróban: A koronavírus bármely életkorban elkapható, bár a gyermekek körében ritkább a megbetegedés. Kutatástól függően 1 és 8 % közé tehető a 18 éven aluli fertőzőttek száma. Ezen belül is a középiskolások körében fordul elő gyakrabban, a kisgyermekek és csecsemők körében viszont a kórházi kezelés szükségessége nagyobb arányú.
Hol a leggyakoribb a fertőzésveszély ebben a korosztályban?
A legtöbb esetben a gyermekek otthon, a felnőttektől kapják el a vírust, de az iskolában is megfertőzőhetnek. Ha a háztartásban van egy fertőzött felnőtt, a gyerekek 4-27 %-a kapja el a vírust (tehát szerencsére nem mindegyikük).
Ők is továbbadhatják?
Igen, akkor is fertőzhetnek, ha teljesen tünetmentesek. A fertőző időszak 10-20 nap közé tehető.
Milyen tünetekre figyeljen a szülő, vagy a tanár?
Gyermekeknél is előfordul, hogy a betegség teljesen tünetmentes. Náluk általában enyhébb lefolyású, mint a felnőtteknél. Esetükben a tünetek kevésbé specifikusak: előfordulhat enyhe hasmenés vagy vöröses szem, de természetesen a “tipikus” tünetek is megjelenhetnek, vagyis a láz, köhögés, nehézlégzés. A szaglás és ízlelés elvesztése ritkább ebben a korosztályban, a,fertőzött gyermekek 1-10%-ánál fordul elő.
A diagnózist egyértelműen csak a teszt mutatja ki. Nincs olyan tünet, sem fizikális vizsgálat, ami elég lenne ahhoz, hogy diagnosztizáljuk a fertőzést. A PCR teszt alapján derül ki, hogy aktív fertőzéssel van-e dolgunk. A mintavétel (orrból és torokból) nem kellemes, de maximum 20 másodpercig tart. Ha az eredmény pozitív, a betegséget diagnosztizálhatjuk. Ha negatív, két nappal később egy újabb mintavétellel erősítjük meg az eredményt. Ha a tesztelést azért végezzük, mert a gyermek Covid pozitív személlyel volt kontaktusban, akkor a mintavételt 5 nappal az eset után kell végeznünk.
Mi a teendő, ha gyermekünk betegen jön haza az iskolából?
Bármilyen tünet megjelenésével minimum 10 napig maradjanak otthon a gyermekkel. Akkor is, ha tünetei enyhék, hiszen – ahogy említettem – így is terjesztheti a vírust. Olyan kortársakat is megfertőzhet, akiknek gyengébb az immunrendszerük. A tünetek megszűnését követően még minimum 3 napig nem menjen közösségbe. Maradjon otthon akkor is, ha nincs láza, nem köhög, csak folyik az orra és fáj a feje. Ne kockáztassuk a fertőzés veszélyét a többi gyermekre és tanáraikra nézve.
Mit tehetünk, hogy csökkentsük a megbetegedés kockázatát?
A már sokszor, sok helyen említett tanácsokat javaslom szigorúan betartani. Vagyis: rendszeres kézmosás (a szappannal és vízzel történő kézmosás hatásosabb, mint a kézfertőtlenítő használata). Gyermekeknél a kézfertőtlenítő lenyelése kifejezetten veszélyes. Ha mindenképpen szükséges fertőtlenítő használata, válasszunk ethanol alapú készítményt. A methanolt teljes mértékben kerüljék, annak lenyelése akár halálos is lehet!
Maszkhasználat: A textil maszkok használatát 5 éves kor felett ajánljuk, 2 évnél fiatalabb gyermekeknél viszont légzési nehézségeket okozhat.
Vitaminok: elképzelhető, hogy a megfelelő D és A vitamin csökkenti a koronavírus súlyos tüneteinek kockázatát. Bár ez még nem bizonyított, de érdemes D-vitaminban (lazac, tojássárgája) és A-vitaminban (brokkoli, répa, mango) gazdag ételeket adnunk a gyermeknek. A napi ajánlott vitaminbevitelt semmiképp se haladjuk meg! D-vitaminból 400-1000 NE/nap, A-vitaminból 400-900 mikrogramm RAE az ajánlott.
Nem veszélyes felkeresni a gyermekorvosi rendelőt a járvány idején?
A gyermekgyógyászok nagyon sok hasznos tanácsot tudnak adni a szülőknek telefonon és videótelefonon is. Ez nagymértékben csökkenti a beteg gyermekek számát a rendelőben. Ha a telefonbeszélgetés alapján az orvos úgy dönt, hogy szükséges a személyes vizsgálat, akkor sem kell aggódni. Az RMC Gyermekgyógyászati Központjában minden óvintézkedést szigorúan betartunk és minden pácienssel betartatunk. A kisgyerekeket érdemes felkészíteni, hogy a doktor néni/bácsi fehér szkafanderben fogadja őt. Pont mint egy űrhajós! :)
+ 1 FONTOS ORVOSI TANÁCS: Ebben az évben kiemelten fontos az influenza elleni védőoltás beadása! A koronavírus és az influenza tünetei között nagy az átfedés, olyannyira, hogy klinikailag is “összekeverhetők”. Ne tegyük ki gyermekünket annak, hogy egy megelőzhető betegség miatt egy Covid fertőzötteket kezelő kórterembe kerüljön. A koronavírus és az influenza együttes jelenléte egy szervezetben rendkívül nagy bajt okozhat! A védőoltást mindenképpen adassuk be minden 6 hónapnál idősebb gyermekünknek!