Mit javasol az alvásszakértő a Covid-okozta alvásproblémákra?

Dr. Vida Zsuzsannát, az RMC szomnológus és neurológus szakorvosát kérdeztük.

Mit javasol az alvásszakértő a Covid-okozta alvásproblémákra?

Az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány jelentősen megváltoztatta az életünket és a napirendünket. A vele járó nehézségek a fizikai hatások mellett lelki megterheléssel is jártak, melynek hatására emelkedett az alvásproblémákkal küzdők száma. Erre a szakemberek új kifejezést használnak: a koronaszomniát. Hogyan függ össze a pandémia és az alvás? Mit javasol az alvásszakértő a pihentetőbb éjszakákért?

 

Miért romlott az alvásunk minősége az utóbbi hónapokban?

A koronavírus-járvány több szempontból is befolyásolta a pihenésünket:

A koronavírus fertőzés a központi idegrendszerre kifejtett közvetlen hatás révén károsítja az alvást. Dr. Vida Zsuzsanna alvásszakértőnknél több páciens is jelentkezett, akik azóta küzdenek alvászavarral, amióta átestek a fertőzésen Egy idei, kanadai kutatók által készült tanulmány is alátámasztja, hogy a koronavíruson átesett betegek körülbelül húsz százaléka tapasztal alvászavart. A Covid-fertőzésben a leggyakoribb alvászavar az inszomnia, ami az elalvás és az átalvás zavara.

A koronavírus fertőzésben szenvedőknél az éjszakai pihenést megzavarhatják a betegség általános tünetei, mint a végtagfájdalom, légzéselégtelenség, köhögés, fejfájás. Amennyiben ezek a tünetek hosszabb időn keresztül fennállnak, az alvászavar könnyen állandósulhat.

A pandémia okozta kényszerű életmódváltozások (home-office, a napi ritmusunk felborulása, a stressz, a szorongás, a kevesebb mozgás, a kikapcsolódási lehetőség korlátozása, a szociális izoláció) szintén jelentős mértékben kedveznek alvászavarok kialakulásának.

 

A pandémia alatt kiemelten fontos lenne a pihenés

A legrosszabbkor értek bennünket az alvási nehézségek, ugyanis a kellő mennyiségű és megfelelő minőségű alvásnak döntő jelentőségű a kihívásokkal teli időszakban. A jó alvás erősíti a szervezet védekezőképességét, míg az alváshiány már rövid távon is számtalan negatív következménnyel jár: rontja a mentális képességeinket, gyengíti a tanulási-, döntéshozatali képességünket és a memóriánkat. A tartós alváshiány gyengíti az immunrendszer működését, mely fogékonyabbá tesz a betegségekre, növeli a magas vérnyomás, cukorbetegség, keringészavar és elhízás kockázatát.

 

Kérjük szakember segítségét! 

A hosszú távú alvászavar tehát szorongást, hangulatzavart, a munkaképesség csökkenését és visszafordíthatatlan szomatikus betegségeket okozhat, emiatt mindenképpen megoldást kell keresni rá és szakemberhez fordulni a panaszokkal – mondja alvásszakértőnk.

Számos tippet olvashatunk az interneten például a relaxálás, több mozgás és a kütyü mentes esték pozitív hatásáról, ám szomnológusunk kiemeli, hogy a leghatásosabb kezelés mindig személyre szabott konzultáción történik. Az időben elkezdett, megfelelő alvásterápiával nemcsak éjszakáink, de nappalaink is újra harmonikusabbak lehetnek.

Kapcsolódó orvosaink

Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?

Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást személyi időpontmenedzserünktől, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

Mikor hívjuk vissza?