996b08db7434dedfbbf2097efdece6b1.jpgA hivatásos, profi sportolók szervezete extrém megterhelésnek van kitéve. Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszás versenye során teljesen kihajtotta magát, erre utal az is, hogy a versenyszámot követően hányt a levezető medencében.

Dr. Vass Viktor belgyógyász és diabetológus szakorvosunk segítségével annak jártunk utána, mi megy végbe ilyenkor a szervezetben, illetve miért jelentkezhet ez a tünet hobbi sportolóknál is.

A test erős fizikai megterhelése esetén, a pulzus gyorsan emelkedni kezd, ritkán ennek éppen ellenkezője történik, azaz csökkenhet. Felléphet ilyenkor a "vagus reakció”, amely során a tizedik, úgynevezett „vagus” agyideg mintegy védelmi mechanizmusként lelassítja a szívet, a vérnyomás csökkenhet, és ettől léphet fel hányinger, illetve hányás.

Ez a jelenség nem csak az élsportolóknál jelentkezhet, és nem ez az egyedüli ok a hányingerre.

  • Dehidratáltság (kiszáradás): Nagyon fontos, hogy sportolás közben kellő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. Edzés közben folyamatosan folyadékot és ásványi sókat veszít szervezetünk, amelyek azonban elektrolit egyensúlya fenntartása szempontjából nélkülözhetetlenek. Amikor ez az elektrolit egyensúly megbomlik, hányinger, hányás léphet fel. Ha a tüneteket figyelmen kívül hagyjuk, és nem pótoljuk a folyadékot, a kiszáradás súlyossá válhat, akár kórházi ellátást is igényelhet.

  • Hőkimerülés: Ebben az esetben a szervezet nem tudja a szükséges hőt leadni, magas hőmérséklet, vagy magas páratartalom miatt. A meleg okozta túlzott só- és folyadékveszteség csökkent vértérfogathoz vezet, mely többféle tünetet okoz, köztük ájulást, eszméletvesztést, hányást, szédülést is. Fontos, hogy ne eddzünk, sportoljunk olyan helyiségben, ahol nem biztosított a megfelelő hőmérséklet, vagy levegőáramlás, mert szervezetünk ilyen közegben egyszerűen nem tudja „hűteni magát”.

  • Hiponatrémia: Akkor következhet be, ha az edzés során kiizzadjuk magunkat és nem megfelelő folyadékkal próbáljuk szervezetünket pótolni. Bár nem is gondolnánk, de a túl sok víz legalább annyira káros lehet, mintha dehidratáltság lépne fel. Ha a szervezetben található nátrium a nagy mennyiségű vízfogyasztás miatt felhígul, fejfájás, zavartság, hányás is jelentkezhetnek. Amennyiben  vér nátriumszintjének csökkenése gyors, a tünetek súlyosabbak lehetnek, izomrángások és görcsök alakulhatnak ki, melyeket aluszékonyság, kóma és akár halál is követhet. Nagyon fontos tehát, hogy ne csak a folyadékot, hanem a sókat is pótoljuk, erre a legideálisabb az izotóniás italok fogyasztása.

Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?

Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

Mikor hívjuk vissza?