"Doktor úr, az én gyerekem hiperaktív?"

Ha úgy érzi, hogy gyermeke pörgése, szétszórtsága és folytonos iskolai problémái már nehezen kezelhetők, lehet, hogy érdemes szakemberhez fordulni, aki egy átfogó kivizsgálás során felméri, hogy a problémák mögött állhat-e esetleg a figyelemzavar-hiperaktivitás betegség. A Rózsakert Medical Center gyermekpszichiátere, Dr. Lajtai László komoly tapasztalattal rendelkezik a figyelemzavar-hiperaktivitás betegség diagnosztikájában és kezelésében. Cikkében most összefoglalja ennek a betegségnek a legfőbb tüneteit, beszél a diagnózis nehézségéről, és a kezelés módjairól is:

A figyelemzavar-hiperaktivitás betegség (az angol kifejezés rövidítésével ADHD) egy régóta ismert klinikai állapot és diagnosztikus kategória. Nagyon fontos azonban szem előtt tartani, hogy bármelyik gyereknek lehet rossz a magatartása időnként, és a magatartási problémáknak számos más oka is lehet. Nem szabad ezt a betegséget ráfogni minden rosszalkodó vagy félrenevelt gyermekre. A figyelemzavar-hiperaktivitás betegség alapvető tünetei értelemszerűen a következők:
1. Figyelemzavar. A gyermek koncentrációs képessége egy adott tárgyra vagy feladatra az átlagosnál jelentősen rövidebb.
2. Hiperaktivitás. A gyermek folyton izeg-mozog, nem képes egy helyben megülni és állandóan csinálni akar valamit.
3. Impulzivitás. A gyermek nem képes kellőképpen uralni indulatait és késztetéseit, türelmetlen, illetve áthágja az idevonatkozó társadalmi normákat.

Ezeken az alapvető tüneteken túl az is fontos jelenség, hogy igen nehéz az ilyen gyermekekkel kommunikálni. Úgy érezzük, nem hallgatnak ránk. Bár gyakran értelmesnek tűnnek, mégis lépten-nyomon galibába keverednek magatartásuk miatt. Elmenni velük bevásárolni például egy plázába, kész rémálom. Nem arról van szó, hogy a gyerek szándékosan akarna zűrt okozni, hanem arról, hogy bármennyire is próbálja, mégis unos-untalan incidensekbe keveredik. Leginkább az iskolai teljesítmény látja mindennek a kárát. S ami talán a legfontosabb, a másodlagos következmények - a fenyítések és lemaradások - miatt ezek a gyerekek egyszerűen nem elég boldogok és nem tudják a világot kellőképpen élvezni. 

A tudomány sajnos a mai napig nem ismeri ennek a betegségnek a pontos okát és mechanizmusát. Örökletes genetikai szempontok valószínűleg közrejátszanak a létrejöttében. Mivel nincsen egyetlen objektív teszt, ami kijelölné a betegség létét, a kivizsgálás és a diagnózisalkotás tapasztalt és képzett szakembereket igényel. 

A betegség elsősorban gyermekkorban ismert, de sok felnőttnél is kimutathatók hasonló jegyek. A felnőttek azonban sokkal jobban tudnak önnön személyiségükhöz alkalmazkodni és megkeresni a legmegfelelőbb életvitelt, míg a gyermekek a nyugati kultúrában szinte egyöntetűen magas oktatási elvárások elé vannak állítva. A serdülőknél sokszor fellángol egy már korábban létező ADHD, hiszen a serdülők amúgy is gyakran elég pörgős és zűrökkel teli életet élnek. A serdülőkor vége azonban általában az ADHD-s jegyekre, tünetekre is enyhülést és valamilyen megoldást hoz. 

Miközben tehát valamelyest bízhatunk abban, hogy gyermekünk ilyesfajta baja egyszer majd elmúlik, azaz “kinövi” ezt, fontos észben tartani, hogy lehetőség van segíteni a dolgokon addig is. Az orvosok évtizedek óta és világszerte használnak igen hatékony gyógyszereket e betegség gyógyításra. Ezek közül a metilfenidát alapúak a régebbi jól bevált szerek, míg az atomoxetint az utóbbi években alkalmazzuk viszonylag kevesebb mellékhatással.Mivel nincs gyógyszeres kezelés kockázat nélkül, ilyet csak akkor alkalmazunk, ha tényleg szükség van rá. 

Ha készség mutatkozik rá, mind a szülők, mind a tanárok megtanulhatnak sok olyan stratégiát, mellyel a gyermek viselkedésére más módon is hatni lehet.A legfontosabb az, hogy az ilyen gyermekkel kapcsolatba kerülő felnőttek maguk próbálják meg önuralmukat és higgadtságukat megőrizni, ne váljanak agresszívvé és büntetővé, mert az másodlagosan sokat ronthat az alap problémán.