Online időpontfoglalás

Amire nem számítottam a szülés után

Időpontfoglalás 
+36 1 392 0505
Online időpontfoglalás
Amire nem számítottam a szülés után
Egy személyes történet a szülés utáni inkontinenciáról és az intim torna hatásosságáról:

Hosszú utat jártam be, mire azt mondhatom, hogy nagyjából teljes éltet tudok élni. 30 évesen szültem meg az első gyermekem. A szülésem a maga küzdelmes módján, de probléma nélkül zajlott le, azonban másnap jött a döbbenetes felismerés - gyakorlatilag egyáltalán nem vagyok képes megtartani a vizeletemet. Teljesen kétségbe estem, úgy éreztem magam, mint aki testileg megnyomorodott. Közben ott volt a kisbabám, a szoptatás, az éjjeli kelések. Az első három hónap a baba körüli megpróbáltatásokkal telt, csupán arra voltam képes, hogy pelenka vastagságú betétekkel kihúzzam a napokat. Természetesen ebben az állapotban a szexuális életem egy nem létező fogalom volt.

Azt tudtam, így nem maradhatok, így nem tudok élni. Visszamentem a kórházba, ahol elvégeztek egy vizelettartási vizsgálatot, ami katasztrofális eredménnyel zárult. Gyakorlatilag a gátizmaim annyira eldeformálódtak, megnyúltak a szülés során, hogy nem voltak képesek elzárni a vizelet útját. Felkerestem több intim torna specialistát, akiktől egyéni keretek között megtanultam a rám szabott leghatásosabb gyakorlatokat. Ehhez azonban komoly testtudatosságra van szükség, hiszen egészen apró izmok „megtalálásáról” és megmozgatásáról van szó. Sokan például nem tudják, - sajnos számos tévhit kering a gyakorlás módjáról – hogy szigorúan tilos állva, pl. főzés közben, vagy a buszra vára, esetleg ülve végezni ezeket a gyakorlatokat. Pontosan meg van szabva az a néhány testhelyzet, ami erre egyedül alkalmas. Az egész módszer ugyanis azon alapul, hogy intim tornázni csak úgy szabad, ha egyáltalán nincs terhelés a hólyagon és az azt tartó izmokon, szalagokon. Így inkontinencia esetén tiltott az emelés, cipekedés, ugrálás, sőt az aerobikozás is.

Nem mondhatom, hogy nem esett nehezemre a folyamatos gyakorlás, a koncentrálás. Küszködtem vele minden nap, de nem volt más lehetőség, csinálni kellett. Ráadásul hiába igyekeztem nagyon gyakran cserélni a betéteket, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan húgyúti fertőzéseim voltak. Ez 2-3 havonta egy antibiotikum kúrát jelentett.

Fél év elteltével szerencsére lassan, de el kezdett javulni az állapotom. Vékonyodtak a betétek, kezdett visszatérni a hitem, hogy erre lesz megoldás, és újra teljes értékű nőnek érezhetem magam. Mire ismét várandós lettem, már felkészültem az előttem álló újabb küzdelemre. Már tudtam, mi vár rám, és hogy van rá megoldás. Nem fogok örökké „így” maradni. Természetesen így is lett.

Azóta eltelt 14 év. Az inkontinencia zavarom nem múlt el tökéletesen. A havi ciklust megelőző két hét mindig kritikusabb, hiszen ekkor a szövetek elkezdenek fellazulni. Ezt én is érzékelem, ilyenkor felerősödnek a tünetek, jön egy erősebb tüsszentés és…, de már elboldogulok ebben a nehezebb időszakban is a legvékonyabb betéttel.

Évek múlva olvastam csak róla, hogy bölcs elődeink mi mindent tudtak már erről. Régen a frissen szült asszonyoknak a gyermekágyas időszakban az ún. komaasszonyok egymást beosztva komatálat (ebédet, ételt) vittek, hogy az anya pihenhessen, fekhessen, és beleszokjon a babázásba. Ezzel a gondoskodással segítették a regenerálódását és támogatták, hogy minél tovább tudjon szoptatni.

Ami minket nőket illet, azóta is sokat hallom a környezetemben élő anyáktól a „saját” történetem. Sokan vagyunk, csak nem merünk beszélni róla. Nekünk nem mondták meg a szülésfelkészítőn, hogy súlyos vizelettartási problémánk lehet/lesz. Azt sem tudtuk, hogy az elején pihenni kell. Feküdni, amennyit csak lehet. Nem tudtunk erre előre felkészülni sem lelkileg, sem testileg.

A lányaim most kamaszok. Amiben egészen biztos vagyok, ha majd egyszer ők is gyermeket várnak, elmondom nekik, mennyire fontos, hogy legkésőbb a terhesség kezdeténél kezdjék tudatosan erősíteni a gátizmaikat, hogy soha ne kerüljenek hozzám hasonló helyzetbe. Erre buzdítom a terhesség előtt álló vagy épp várandós anyukákat is, és biztatom őket, hogy bátran menjenek el orvoshoz, ha vizelettartási panaszaik vannak, mert van kiút.

Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?

Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

Mikor hívjuk vissza?