A tél közepén, a szalagavató, iskolai és egyéb bálok szezonjában, különösen ebben a hideg időjárásban, jól esnek a laktató ételek, ilyenkor kerül elő a fánk is. Pedig éppen csak megtettük az újévi elhatározásokat, amelyek gyakran az egészséget, a testsúlyt érintik. A kiegyensúlyozott táplálkozásban sem kell teljesen lemondani ezekről a finomságokról, ünnepi alkalmanként fogyaszthatunk fánkot is. Emeljük most ki az ételkészítéshez használt zsiradékok szerepét, mert hosszú távon érdemes odafigyelni erre. Ezzel sokat tehetünk a szív és érrendszeri betegségek, illetve egyes rákos megbetegedések kockázatának csökkentéséért.
Süssünk-e marha faggyúban vagy sertészsírban?
Legfeljebb alkalmanként. Az állati zsírok főleg telített zsír, kisebb mértékben magas koleszterin tartalmuk miatt nem ajánlottak. Amikor bő zsírban sütünk ételeket, legyen az rántott hús, sült krumpli, fánk vagy akár lángos, az étel zsiradékot is felvesz, ezt pedig elfogyasztjuk. Ez nemcsak a kalóriatartalmat emeli, hanem a telített zsír és koleszterin bevitelt is. Egy adag ilyen étellel a napi ajánlott maximum telített zsírbevitel (az összes napi energiabevitel 10%-a) jelentős részét is elfogyaszthatjuk.
A sütőzsiradék választásnál két szempontra figyelünk: mi történik az adott zsiradékkal magas hőfokon (sütésnél), és mi van az adott zsiradékban (telített zsír, koleszterin). Az állati eredetű zsírokban van koleszterin, ez a vajban a legmagasabb. Ennél jelentősebb azonban a szív és érrendszer egészsége szempontjából a telített zsírtartalom, ez a sertészsírnál 40, marha faggyúnál 50% körül van. Épp ez adja ezen zsiradékok szilárdságát és azt, hogy magas hőfokon relatív stabilak. Ez azt jelenti, hogy kevesebb káros anyag keletkezik bennük sütéskor.
Akkor hát a mérce szerint van előnyük és hátrányuk is. Van-e jobb megoldás, keressünk tovább?!
Süssünk kókuszzsírban?
Nagyon hasonló okok miatt ez sem ajánlott. A kókuszzsír előnye, hogy nem tartalmaz koleszterint. Ez egyébként minden növényi eredetű zsiradékra igaz. Telített zsírtartalma ugyanakkor igen jelentős: még a fent említett állati zsíroknál is jóval magasabb, 90% körül van. Így hőstabil, de a minőségi összetétel problémáját nem védtük ki.
Érdekesség, hogy minden élelmiszernek megvan a helye. A kókuszzsír közepes szénláncú zsírsavai könnyebben felszívódnak az emésztő rendszerből, így vannak olyan betegségek, amikor ajánlott a fogyasztásuk.
Válasszunk inkább növényi olajokat?
Röviden, igen. Hosszabban, itt sem mindegy, hogy melyiket mire használjuk. A növényi olajok telített zsírsavtartalma jóval kisebb (fajtától függően kb. 8-20%), koleszterint nem tartalmaznak. Vannak bennük azonban telítetlen zsírsavak, koncentráljunk most ezekre.
Ezek a növényi olajok jellemzően vagy egyszeresen (pl. repce, olíva, tökmag) vagy többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdagok (pl. napraforgó, len, dió). Ezek extra szűz, hidegen sajtolt változatait válasszuk salátákhoz. Fogyasztásukkal még a köznyelvben „jó koleszterinnek” hívott HDL szintünk javításához is hozzájárulhatunk. Azonban pont a telítetlen zsírsav tartalmuk miatt kevésbé hőstabilak, füstpontjuk alacsony, ezért már kevésbé magas hőmérsékleten is káros anyagok keletkeznek.
Ezen olajok finomított változatainak magasabb a füstpontja, azaz a hőtűrése. Így jó kompromisszumot jelent a napraforgó vagy repceolaj, ill. az olíva finomított változata is (amely azonban igen drága).
Azaz a fánksütéshez válasszunk finomított napraforgóolajat, ezt ne hevítsük túl, ne használjuk fel sokszor. Vannak olyan hagyományos ételek, amelyeknél a sertés, kacsa vagy libazsír fontos hozzávalók. Fogyasszuk mértékkel, ünnepi alkalmanként ezeket a csemegéket. A hétköznapi ételkészítéshez pedig használjuk inkább az említett növényi olajokat.
Süssünk egyáltalán bő olajban?
A bő olajban sült étel megterheli az emésztést és megemeli az energiabevitelt. Ezért ajánljuk ritkábban ezeket, számos egészségügyi állapotban pedig kifejezetten nem.
Jó hír, hogy vannak technikák, amelyeket akár egészségünk megőrzése, akár tüneteink csökkentése a cél, alkalmazhatunk: kevesebb zsiradékkal sütünk. Az ízek maradnak, a telített zsír, energia és a káros anyagok csökkennek. A tanácsadáson felderül a betegek arca, mert ilyenkor értelmet találunk a megvásárolt airfryernek, illetve elmagyarázzuk a rántott hús, fasírt sütőben való elkészítésének technikáját. Sokféle alternatíva van: a tapadásmentes bevonat, a párolás, sütőzacskó stb. A diétás tanácsadáson személyre szabjuk, hogy egészségi állapota szerint kinek mire van szüksége és azt hogyan tudja hatékonyan megvalósítani.
Foglalj időpontot Kókai Zsuzsanna dietetikusunkhoz a +36 1 392 0505-ös telefonszámon vagy a linkre kattintva!
- gyermekgyógyászat55
- dietetika40
- belgyógyászat27
- egészség25
- fogászat24
- Fogászati Központ23
- egészségmegőrzés21
- szülészet-nőgyógyászat19
- Kókai Zsuzsanna17
- szűrővizsgálatok17
- diéta17
- dr. Csermely Gyula15
- gyermekfogászat13
- Fogászati Központ12
- táplálkozás12
- cukorbetegség12
- sport11
- nőgyógyászat11
- allergia10
- endokrinológia10
- várandósság10
- pszichológia10
- nyár10
- gyermekgasztroenterológia10
- gasztroenterológia10
- fül-orr-gégészet9
- diabétesz9
- diabetológia9
- menopauza9
- dr. Bodnár Eszter8
- mozgás8
- bőrgyógyászat8
- menopauza-program8
- dr. Baló Tímea7
- szemészet7
- fogszuvasodás7
- allergológia6
- edzés6
- gyermekneurológia6
- fejfájás6
- infektológia6
- fogszabályozás6
- RMC Fogászati Központ5
- Dr. Nagy Adrienne5
- fejfájás klinika5
- mammográfia5
- stressz5
- fogágybetegség5
- Magzati Medicina Központ5
- koronavírus4
- immunrendszer4
- fogérzékenység4
- védőoltás4
- HPV4
- gyermekgyógyászati központ4
- radiológia4
- túlsúly4
- dr. Erős Nóra4
- láthatatlan fogszabályozó4
- magzati medicina4
Kapcsolódó orvosaink
Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?
Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.








