Minél többet foglalkozom a menopauzával, annál inkább azt gondolom, hogy az anyák feladata – amikor a menstruációról, szexualitásról, gyerekszületésről beszélgetnek serdülő lányukkal – az is, hogy elmondják: 45-50 éves koruk körül, éppen a most jelentkező új folyamatok megszűnésével egy időben, elkezdődik egy gyökeresen új időszak, amire tudatosan fel kell majd készülniük.
És nagyon őszintén fel kell hívni arra a figyelmüket, hogy életük utolsó harmada csak akkor lesz boldog és harmonikus, ha ezt a fölöttébb gyökeres életmódváltást sikeresen abszolválják. A puszta informáltságon túl mindez azért is nagyon fontos, hogy ez ne legyen váratlan, és ne tekintse egyikük sem valamiféle természetellenes dolognak. De ne gondolja elkerülhető, megúszható dolognak sem, hanem olyannak, amivel szembesülnie és foglalkoznia kell majd. Mert nagyon is törvényszerű és természetes történésekről van szó, és az alkalmazkodóképességünk, proaktivitásunk ezzel kapcsolatban igen változatos kimenetekre predesztinál minket.
Amikor Dr. Tóth Irén pszichoterapeuta, pszichiátert arról kérdeztem, hogy a peri-menopauza és a menopauza stádiumában lévő női páciensek milyen indíttatásból keresik fel, ő is számos okot felsorolt, amelyek feszültséget, aggódást, félelmet eredményeznek. A rendszeresen visszatérő elem a nőiesség elvesztésétől való félelem, illetve a menopauza során életre kelő (életkedvkioltó) újsütetű jelenségeknek – így például a tökéletes hengeralak, hőhullámok, menstruációnk ötletszerű megjelenése, hisztérika-üzemmód stb. - a párkapcsolatokra gyakorolt negatív hatásaitól való szorongás.
A doktornő szerint egyrészt már a segítségkérés is eredmény, másrészt a tudat, hogy megértjük, és megpróbáljuk kezünkben tartani a folyamatokat, is okoz némi megkönnyebbülést.
Kallós Eeszter (KE): Ezzel együtt lehet azt tudni, hogy konkrétan mi zajlik az ember fejében, amikor a legváratlanabb pillanatban elönti a vér az agyát és egyáltalán nem tudja kontrollálni a viselkedését, bár fiatalon angyali türelméről volt ismert? Illetve vélt vagy valós menstruációja előtt percenként el tudná sírni magát valamiért?
Tóth Irén (TI): Jelentős hormonális változások zajlanak ebben az időszakban. Az ösztrogén hirtelen lecsökken, ezzel párhuzamosan hosszabb-rövidebb ideig tartó, testi-lelki tüneteket léphetnek fel, mint például az öregedéstől való félelem, a fokozott magunkra figyelés, és ismételten előtérbe kerülnek az önértékelési problémák – mindezek alapja a félelem és szorongás. A hangulatingadozások mellett a szokottnál jobban izzadhatunk, ezt éjszaka gyakran alvászavar kíséri, és előfordulhat az arc kipirosodása. Minél jobban zavarják az embert ezek a tünetek, annál jobban figyelünk önmagunkra, ami a tünetek felerősödéséhez vezethet. A hosszú ideig nem kezelt esetekben változás indulhat el a szerotonin és dopamin működésében is, ilyenkor átmenetileg szükség lehet gyógyszeres kezelésre is.
K.E: Persze minden egyes eset más és más, de mi mondható el általánosságban?
T.I: Az ilyenkor felismerni vélt depresszió és pánikérzés alapja, a szorongás és a félelem uralja a klinikai kórképet. A gyógyszeres kezelés csak átmenetileg nyújt megoldást, nyugtató és stresszoldó hatású gyógyszerekkel való kiegészítés kis adagokban is elégséges, a nőgyógyászok által adott hormonpótlás – amikor ez lehetséges az adott páciens esetében – általában jó reakciót vált ki. De aminek leginkább híve vagyok, azok a nyugtató, szorongásoldó természetes szerek, vitaminok, és főleg az életmódváltás.
És bár elveszítünk valamit, egyfajta reproduktív képességet, ugyanakkor ki is teljesedhet a nőiesség más formában: nem kell védekeznünk, nem kell izgulnunk a nem kívánt terhesség miatt, nem kell fogamzásgátlókat szednünk, felszabadultan tudunk egymáshoz viszonyulni.
K.E: Érdekes, amikor egy pszichiáter az életmódot emeli ki és nem a különböző orvosi beavatkozások üdvözítő hatásait ecseteli...
T.I: Hát igen, ezek olyan változások az életünkben, amelyek minden orvosi tudásunk birtokában is leginkább az okos, tudatos, időben elkezdett életmódváltással kezelhetők. Tapasztalataim szerint a mozgás, a szignifikánsan megreformált étkezési szokások, meditáció, relaxáció, autogéntréningek eredményezik a tartós megoldásokat. Ha kialakítjuk, és jól alkalmazzuk ezeket az eszközöket, azaz fel tudjuk építeni azt a magabiztosságot, hogy igenis kontrolláljuk a folyamatok hatásait, és nem katasztrófaként éljük meg azokat, hanem az élet természetes velejárójaként, akkor nagyobb a sanszunk a követendő „sárga út” megtalálására. A „dekatasztrofizálás” kifejezést szoktam használni, azért, hogy feltérképezhessük a lehetőségeket, amelyekkel a panaszokat jelentősen tudjuk csökkenteni. Az „előny-hátrány” szempontokat figyelembe véve jelentősen csökkenteni tudjuk a tüneteket, közérzetünket javítjuk, a tünetek pedig lassan abba is maradnak.
A türelem és a segítség a partner részéről nagyon sokat számít. Ne feledjük, a klimax a férfiaknál szintén létező történés! Tehát az odafigyelésnek kölcsönösnek kell lennie. Továbbá fontosnak tartom, hogy legyőzzük a társadalmi tabukat, erősítsük magunkban, de környezetünkben is az elfogadást. Lássuk meg a lehetőségét annak, hogy milyen új módon teljesedhet ki az életünk.
A közösség segítőereje – megtámogatva a nőgyógyász és endokrinológus mellett szükség esetén pszichoterapeuta, dietetikus, gyógytornász közreműködésével – ebben az időszakban is lélekemelő, ha létezik segítő, baráti csapat a látókörünkben, vegyük igénybe! Együtt, derűsen, mások erőfeszítéseit, kudarcait és eredményeit is látva, könnyebben tudjuk magunkat túltenni ezen a nehéz időszakon.
K.E: Igen! Hajrá mindannyiunknak! Végül is ez is egy feladat, szólal meg bennem a kis feminista énem, amit egy nőnek meg kell tudnia oldani az életben. Köszönöm, doktornő!
Kallós Eszter
