Bemutatkozás

Tanulmányaimat a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem. Több mint harmincéves szakmai gyakorlattal rendelkező szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok. Szakmai gyakorlatomat részben a MÁV Kórházban és az Onkológiai Intézetben szereztem, de tudásomat vezető amerikai és nyugat-európai képzéseken is gyarapítottam.

1993-tól a Fővárosi Szent István Kórházban dolgoztam a Szülészet-Nőgyógyászati és Nőgyógyászati Onkológiai Osztályon, ahol előbb adjunktus, majd főorvos voltam. 1997-től – a II. világháború utáni első magyar magánkórház alapítójaként – a Telki Kórházat igazgattam, miközben klinikai munkámat a Szent István Kórházban folytattam. 2001-ben saját vállalkozásként megalapítottam a Rózsakert Medical Centert, amelynek jelenleg is vezérigazgatója és társtulajdonosa vagyok. Az általános szülészet-nőgyógyászat mellett az utóbbi húsz évben az ultrahangos diagnosztika a legfőbb érdeklődési területem. Az FMF London által képzett és akkreditált szakember vagyok, tevékenyen részt vettem a kromoszóma-rendellenességek szűrésének magyarországi bevezetésében, az úgynevezett „kombinált szűrésről” megjelent legelső magyar publikáció szerzője vagyok.

Rendszeres részt veszek nemzetközi ultrahangos továbbképzéseken. 2015-ben a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán elnyertem a PhD-fokozatot. Kutatásom témája: Az anyai életkor és szülési sorrend hatása a fejlődési rendellenességek kialakulásának kockázatára.

Négy gyermek édesapja vagyok. Szabadidőmben hosszabb megszakításokkal negyven éve autóversenyzem. Hobbim az olvasás és színházlátogatás, valamint a „haladós” sportok, mint a kerékpározás, sízés, vízisízés, vitorlázás.

Rólam mondták

Csermely Gyula doktor úr kitűnő orvos, kedves, türelmes, egyértelműek a magyarázatai, kiválóan kezeli azt is, ha a páciens szorong, teljes mértékben alapos.
27 éves női páciens

További orvosaink erről a szakrendelésről 

Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?

Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást személyi időpontmenedzserünktől, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.

Mikor hívjuk vissza?