Bizony, egy-egy fájó fog álmatlan éjszakákat és a közösségből való hiányzásokat is okozhat, amely azután rányomhatja a bélyegét a gyermek hangulatára, teljesítményére is. Célszerű tehát ebben a kevésbé terhelt időszakban meglátogatni a fogorvost és egy játékos látogatás keretében megbizonyosodni, hogy minden rendben van-e.
Miért fontos a rendszeres fogászati szűrővizsgálat gyereknél:
- mert ha a gyermek még az első problémák megjelenése előtt megismerkedik a légkörrel és megbarátkozik a fogorvos nénivel/bácsival, kevésbé fog félni, mikor esetleg beavatkozásra is szükség lesz
- mert a szuvas tejfog is tud fájni
- mert a szuvas tejfog is tud helyi és kiterjedt gyulladást is okozni
- mert ha időben észrevesszük a fogazati rendellenességeket, megfelelő előkezelésekkel elkerülhetjük vagy jelentősen lerövidíthetjük az esetleges későbbi fogszabályozás időtartamát
- mert nemcsak a fogazat, hanem az az állcsontok, az állkapocsizület és a lágyrészek vizsgálata is megtörténik. Ezek eltéréseinek korai felismerése pedig az állcsontok növekedésének megfelelő irányba terelésében és a beszédterápiában is kulcsfontosságú.
- mert gyermekfogászaink szükség esetén más szakemberekkel (pl.: logopédus, kiropraktőr, fülorr-gégész…) együttműködésével végzik munkájukat, a kezelés maximális sikerének elérése érdekében
Mi történik a rendelőben:
- Mindent megteszünk azért, hogy a legkisebb pácienseink számára barátságos légkört biztosítsunk már a várakozás idejére is. A váróban kialakított gyereksarokban kedvére játszhat a gyermek, amíg a felnőttek elvégzik a szükséges papírmunkát.
- A gyermekben már rendelőn kívül kialakul a szimpátia, hiszen minden esetben a kezelőorvos megy ki a váróba üdvözölni és behívni a kis pácienst.
- Amikor beül a gyermek a fogászati székbe, az orvos és mosolygós asszisztense sorra minden eszközt megmutogat a gyermeknek. Ha már mindennek a hangja és kinézete ismerős, nem fog megijedni a gyermek a kezelés során, amely nagyban megkönnyíti mindenki dolgát.
- Ha van rá lehetőség – mert nincsen fájó fogacska – első alkalommal csak az ismerkedés zajlik. Az orvos belenéz a gyermek szájába és utána megbeszélik a szülővel (szülőkkel) közösen, hogy milyen kezelésekre lesz a gyermeknek szüksége az elkövetkezendőkben. A gyermek számára is érthető módon elmagyarázza, hogy az adott beavatkozásról mit kell tudni, nagyjából meddig fog tartani és hogyan tudja jelezni a gyermek az orvosnak, ha valami miatt szünetet szeretne tartani.
- Meg szoktuk kérni a szülőt, hogy segítse a munkánkat azzal, hogy felkészülten érkeznek a gyermekkel a kezelésre azzal, hogy otthon újra átbeszélik az előzőleg rendelőben hallottakat.
- A beavatkozás után gyermekeket ajándékkal jutalmazzuk és természetesen szóban is megdicsérjük. Mindezek után minden esetben mosolyogva, büszkén lépnek ki a kezelőhelyiség ajtaján és a következő alkalomra már a legtöbb esetben örömmel és különösebb győzködés nélkül érkeznek.
Sajnos több mai szülő emlékeiben még élénken élnek a gyerekkori fogorvosnál szerzett esetleges rossz tapasztalatok, amelyeket nagyon nehéz kitörölni. Mi azért vagyunk, hogy a gyermek pácienseinknek ne kelljen hasonló kellemetlenségeket megtapasztalniuk, hiszen tudjuk, hogy ezzel alapozzuk meg a felnőttkori fogorvoshoz járási kedvüket és viszonyulásukat. És talán még apunak és anyunak is kedves lesz beülni a fogorvosi székbe, egy gyors állapotfelmérésre…