Audiológia

Az audiológia a halláscsökkenések formáival, mértékével, pontos diagnózisával, valamint a hallássérültek vizsgálatával foglalkozik.

Audiológia

A hallásban részt vevő anatómiai helyek sérülése, betegsége vagy rossz működése halláscsökkenéshez vezethet. Az audiológiai vizsgálat egyik alapvető célja, hogy meghatározzuk, vezetéses és/vagy idegi típusú halláskárosodásról van-e szó. Fontos tudni, hogy mindkét esetben több terület együttes működési zavarából eredhet a hallásprobléma. A vizsgálat másik lényeges pontja a halláscsökkenés mértékének megállapítása, és a károsodott oldal azonosítása.

Rendelőnkben 5 éves kor felett végzünk hallásvizsgálatot.

Milyen esetekben forduljunk audiológushoz?

  • Hallás- és beszédértési problémák
  • Szédülés
  • Egyensúlyzavar
  • Fülzúgás, fülcsengés

Rendelőnkben elérhető hallásvizsgálatok:

  • Szubjektív módszer a hangvillavizsgálat, amely során a megpengetett hangvillát a vizsgált személy homlokának vagy fejtetejének közepére állítjuk, illetve összehasonlítjuk a hangvilla által keltett hangosságérzetet a fül előtt és mögött, így megállapíthatjuk a halláscsökkenés típusát, illetve következtethetünk a működészavar mértékére.
  • Szintén szubjektív módszer a hallásküszöb-vizsgálat, melyet szigetelt, ún. csendeskamrában végzünk, ahol a fül mögötti csontos területre helyezett eszközön át érkező rezgések, illetve a fülhallgatóban hallható hangok érzékeléséről kell a páciensnek visszajelzést adnia a vizsgáló asszisztens számára.
  • Objektív módszer a középfül-analízis, azaz a timpanometria, mellyel a középfülben uralkodó nyomást mérjük, kimutatjuk az esetleges folyadékgyülemet, valamint igazoljuk, hogy működik-e az ún. stapedius-reflex. A vizsgálat során a páciens külső hallójáratát megfelelő méretű dugóval légmentesen elzárjuk, majd a vizsgált személy nem túl erős, de hangos hangot fog hallani, illetve a dugó és a dobhártya között a műszer fokozatosan változtatja a nyomást.
  • A fenti vizsgálatokon kívül gyerekgyógyászati rendelésünkön lehetőség van otoakusztikus emissziós vizsgálatra is, mellyel az egyéves kor alatti csecsemők hallásának épségét vizsgáljuk.

Audiológiai vizsgálathoz 3 hétnél nem régebbi fül-orr-gégészeti vizsgálati lelet szükséges.

Rólunk mondták

Rólunk mondták
  • A doktor úr alapos volt, asszisztense messzemenőkig kedves volt!
    34 éves bankár
Rólunk mondták
Rólunk mondták

Kérdése lenne időpontfoglalás előtt?

Ha bizonytalan, milyen orvoshoz, milyen vizsgálatra foglaljon időpontot, segítünk! Kérjen ingyenes visszahívást kollégánktól, aki panaszai alapján segít megtalálni a megfelelő szakorvost.